 szme-lánczolat a Gellért-hegyen (Mart. 28. 1842.)írta: Irinyi József Athenaeum VI/44. szám - Pest, 1842. április 12.  a délután Budapest lakosainak a Gellért-hegyen népinnepe volt; népinnepe mondám, s az eszme, mellyet e szó fejez ki, engem ellenállhatlan ingerrel vonzott a hegy tetejére, mellynek megtekintésén kívül azonban, a hegytetőről való kilátás gyönyöreinek élvezhetése is kívánatosnak tetszett előttem; a kellemetlen idő miatt társat nem kaphatva, nyugtalanul bolyongtam egyedül kitűzött czélom felé, a dühöngő szél alkalmatlankodásai közben; s valóban, már első lépéseimnél, olly kellemetlenül jelentkezett a szél dühöngése, hogy szinte a hídróli ellebbentéssel fenyegetet, s a metsző hideg éle, melly az embernek agyvelő-hasogató fájdalmakat szerzett, vajmi komolyan hatott érzékeimre, s midőn Budának irodalmunk egyik derék, elhunyt bajnokáról "Virág-utczának" nevezett utczácskájába tértem, nekem úgy tetszett, mintha zivatar okozta fásultságomban, a sorsnak irodalmunk kevéssé pártolt múlt és jelen állapotára, gúnyolódó emlékeztető jelét vettem volna észre.
Nem a legkényelmesebb úton végre felértem a kopár Gellértre; itt a dühöngő szélnek nagyobb mértéken kívül, még egy rövid ideig tartott, elvonuló dara által is háborgattatám; azonban, minden alkalmatlanságokért bő élmény-jutalommal kínálkozott a len levő népesség színvegyületének szemlélete. Legelső mit észrevevék azon kellemes dolog volt, hogy a magyar nyelvet gyakrabban hallám, mintsem azt számolatom szerint méltó reménynyel várhatám; nem kecsegtetém ugyan magamat fényes reményekkel, mert Budapest utczáin csak egyszer kell végig mennünk, hogy ez ügyben nem mondom túlságos, legméltányosabb óhajtásainkat is meghiúsulva érezzük, s épen ezért, mivel keveset vártam; igen kellemesen lepett meg ez egyszer az örömet szerző csalatkozás.
Nekem nincs szándékom másolni az alakokat, mellyeket a hegy gerinczén ujongatva mulató néptömeg elég érdekkel előtüntetett; nem írom meg, minő hevenyészett tánczmulatságokat tarta, különbféle csoportozatokban, kíntorna-hangok mellett az összetódult népség, millyeknek terem-falait a vidámságnak versenyző körülgyűrűző nép alkotá; mindezeket, s minden e nemű foglalkozást futólag megtekintve, a szél dühe elől menekülni óhajtván, a csillagvizsgáló épület előtti homlokzatra, a hegynek legkellőbb fokára siettem. - Fenséges látvány! - Az épület épen elegendően fedezett a szél dühöngése ellen, s kit ne hitegetne azon képzet, hogy a csillag-jós intézet tövében, maga is némi jós tehetséggel van pár perczre megáldva? Milly elragadó kellem a szem előtt táruló kilátás összes gyönyörei által? - Istenemre! az embert költöi lelkesedés szálja meg! - Lábaim alatt a szédítő mélység, elegendő meredekséggel, hogy a teste mérlegének sulyát tévesztő feltartózhatlanul alázuhanjon a habokba; a hegy talpánál a keskeny szalagként elvonúló szűk út; mellette mindjárt az ősz Duna rohanó ezüst árjával: tul ezen a viruló ifju Pest pompás palotaszerű házaival, mintegy kiszegélyezve az ősfolyam parti hosszában, s míg ezen viruló szépségében is sokkal szebbnek színezve a remény által, melly feléje a jövendőből olly biztató varázslattal mosolyog. Jobbra Csepel sziget térein tévedezett a szem; balról Leopold-város s Újpest szemléletében kelt ismét ujult erőre. Egyenesen szemközt a történet képei szellőzése közben classicus földe a magyarnak tünt fel emlékezetemben; visszagondoltam, hogy már azon időben, midőn a szent emlékű Rákos térein isten szabad ege alatt folyt a tanácskozás: 1298-ban, az utolsó Árpád alatt, szabad költözködési jogát nyilván megismerte a magyar aristocratia jobbágyainak. Isten tartsa meg; gondolám, csaknem hat századi érettséggel erősbülve ősz fejét ifjú vállaikon mindez ha ezen szellem erejével gazdagon! "Addig éljen, míg a honunk él!" tevé hozzá egy szózat keblemben. És fojtsa el az előkelőség minden legkisebb lobogványát keblében, hogy benső nemességű érzelemhez méltóan, ne uralgva, kegyet sugárvó kérkelékenységgel, de egyedűl csak a kifejlődött értelmiség fokozata irányában kitünve, vetekedve szállhasson, a minden honfi előtt egyenlőn szabad versenyre, százados álomba merülte alatt gyülhetett ereje teljes mértékével a cselekvőség mezején. Pestnek viruló népes utczáiról, s Budának egyedül ószerűen kikönyöklő épületei által egy részben meghódított, de különben néptelen utczáiról; a Pestet körülvevő homokos térség, s Budának regényes hegyes környékéről tova emelve szemeimet, feltűnt képzetemben virányos mezejével, és ollykor karunkkal is, folyókkal öntözött réteivel az egész ifjú erejű hon: és és Montesquieu jutott eszembe, ki egy századdal előbb, már 1748-ban mondá ama híres, s azota sokszor viszhangzott, és már sok helyütt tettleg megfejtett szavakat: Az országok nem termékenységök, hanem élvezett szabadságaik arányában mívelhetők. És lelkesülve gondolék a "szabad föld" iránt honunk legderekabb férfiai egyikének teljes benső bécsi fényes szavaira. És ime már egy század fergetegei vonulának el a Gellért hegy felett; mér egy századon át folyának e nemzet öröm s fájdalom-könyűi a széles Duna árjai közé: és mégis vannak emberek, kik nem értik, vagy érteni nem akarják e szavak értelmét mellyel annyi századok történetéből merített tanulság olly kétségbevonhatlan élénk világosságú színezetben egyhanguan igazol, pedig az ember kénytelen azt hinni, hogy az illyes élénk színezetű igazságokat érett ésszel és jó lélekkel lehetetlen meg nem érteni. Rokon tárgy, melly a most érintettel társulva a hon virágozhatását eszközölhettő méltó reménynyel bíztathat, a nemzetiség érzelme levén, ezen az előbbivel szoros egybefüggésben álló eszme ötlött elmémbe. - Mit érnek a jögközösségkapcsai, a nemzetiségnek összeforrasztó kapcsai nélkül? E kapcsolatok egyarányú viszonyának megálapitásában, s virágzásra keltében létezik egyszersmint e hon virágozhatásának egyedüli reménye: s illy érzelmek között soha sem szabad felednünk, hogy a kisdedóvó-intézetek utján, vajmi más felsőbb czélokat is lehet elérni, mint csupán a leggyöngébb korúaknak vésztőli megóvhatását, s az erkölcsiségnek a fogékony keblekbe ideje korán lehető beoltását. - És adjon az ég minden községnek kisdedóvókat, hogy megmentvén a kisdedek a gyönge korban őket fenyegető annyi vésztől, az erkölcsiség mezején nevelve, egyszersmind a nemzetiségnek is valóságos alkatrészeivé növekedhessenek! - És ismételve hangoztassuk a szavakat; hogy soha sem szabad felednünk, miként a kisdedóvó-intézetek útján, vajmi magas czélt érhetni el mellesleg. Erkölcsiség és hon! Érdekeik egyaránt szükségét érzik a kisdedóvó-intézetek felállításának! De ne merüljünk el teljesen ezen érzelmekbe, mert hiszen ez ellenállhatlan erővel ható eszméknek életbe kell lépniök, mert különben Magyarhon életének kellene csalhatlanul megszünnie, s ez; ugy vélem, elengedő suly az ellen mérleg-serpenyőben. - Tekintsünk végig a nagyszerű folyam rohanó árjain; első tekintetre faalkotmányokat veheti a mederben észre; malom-e az, gondolám, vagy horgonyt vetett hajó, vagy tán épen a középkorra emlékeztető vérpadnak alakzata, mit hasoblóul faalkotmánynak vala szokás nevezni? Bizonynyal a Mátyás emlékét állíták a folyam megdrének közepébe, mellynek jég-rétegein a nagy király kikiáltatott! - És figyelmesebben vizsgálva, kereskedésünk s általa hazánk jobbléte, fővárosunk dísze, és legjelesebb nyereségének alapjait, az építendő állóhíd oszlopainak zárgátjait vettem a faalkotmányokban észre. Ős Buda tehát, mint egy valaki előttem írá, eljegyzé magának a szép és ifju Pestet, s bár mindketten gazdagok, - és vajha még mérhetlen mennyiséggel gazdagabbak volnának! - fényes ékszerek s drágakövekkel kirakott arany helyet: egyszerű vasgyűrűvel köti magához szép menyasszonyát; és én szívből kivánom, hogy az elgyűrűzés által egymásé leendő két város, legyen miként egy boldog házaspár; két testben egy akarat és lélek, mellynek tagjai vetekedve törekszenek egymás életét a legnemesebb kölcsönös verseny útján édessé és boldoggá lenni. (folytatás) |
